
Kondoros gazdasági fejlődése története folyamán
Kondoros gazdaságtörténete
A 2023-2024-es tanév folyamán Kondoros gazdasági fejlődését kutattuk története folyamán. A középkorban alakult majd a török időkben hosszú időre elpusztult és 1875-be újratelepített Kondoros lakói kezdetben zömében mezőgazdasággal foglalkoztak. A XIX. század második felében megjelentek az iparosok, a kereskedők és az értelmiség is. Egyre több bolt, műhely, fodrászat, vendéglátó egység, patika nyílt a településen. A XX. század első felében már gőzmalmok is alakultak. A második világháború után pedig gépjavító üzem és takarmánykeverő is létesült. Lóvontatású vasút, majd gőz-, később villanyvasútvonal is épült. A rendszerváltoztatás után magáncégek, magánboltok és hűtőház is épült. Kondoroson tehát a mezőgazdaság mellett az ipar és a szolgáltató ágazatok is egyre jobban fejlődtek.

A Kondorosi Csárda épülete
Az 1740-ben épült csárdában az utazók, vendégek mellett Rózsa Sándor is gyakran megfordult betyárjaival. A nyolc út kereszteződésében épült csárda később falualapító tényezővé vált.

Hanzus János gőzmalma
Az 1920-a években Hanzus János saját költségén építette a gőzmalmot és a község villanyvilágítását is. Az ötvenes évek óta a malom a takarmánykeverő funkcióját tölti be.

Az ABC épülete
Az 1978-ban épült modern épület már a vásárlók megnövekedett igényeihez igazodott.
Ismerje meg településünk gazdasági fejlődését!

A kondorosi vasút története
A XIX. század végén épült meg a lóvontatású vasút, lóré a Geist-birtok, Csákó és Kondoros között. Árú-és teherfuvarozásra egyaránt használták. A második világháorú után elvesztette funkcióját és felszámolták.
1904-ben kapott a település vasutat, mely 1893-tól kezdve épült meg. A megépült szárnyvonal 6 km hosszan Kondorost kötötte össze a Szőrhalmi tanyákkal, amit Kisszénásnak kereszteltek el. A kondorosi szárnyvonal az Orosháza-Szarvas-Mezőtúr vonalhoz csatlakozott. A személyszállítás mellett teherfuvarozásra is használták. Ezért az indóház mellett disznóólak és répaplacc is épült. 2009-ben kihasználatlanság indokával a vonalat bezárták. 2017 és 2019 között az M44-es autóút építésekor teherszállításra rövid iedeig újra megnyitották.
